2.fejezet

Luhan mellé telepdtem le a kanapéra,s néztem,hogy olvsgatja az aktákat. Én is kezembe vettem egyet,és újra átolvastam. Voltak olyan sorok,amiket szinte már kívülről tudtam,hiszen a szemem,nem egyszer futott már át rajta. LuHan gondos odafigeléssle kezdett el jegyzetelni.
- Mit írsz? -néztem rá,és a jegyzetét kezdtem el olvasgatni.
- A halál beálltának,mindenhol mást írnak,nem vetted észre? -nézett rám.
- Nem. -ráztam meg a fejem.
- Nézd csak! -mutatta meg az egyik lapot. - Itt 11:07 van,míg itt -vett eő egy másikat -itt viszont 12:29.
- Több mint egy órás időeltolódás,nem lehet..
- Addig egy ember sem haldoklik!
- Ez igaz.
- A rendőrség keze erősen benne van!
- De miért?
- Nem tudom...a végére járunk.-bújta tovább az aktákat LuHan.
Csak bámultam Őt,ahogy szeme a sorok közt kutat,és láttam,hogy kezd picit fáradni. Elmentem a konyhába,és csináltam neki teát. Kezembevéve a két bögrét mentem be a nappaliba,és LuHan csak olvasott és olvasott. Nem akart rám figyelni,így a saját teámat lettem az asztalra,majd Luhan kezéből kikaptam az aktát,és mielőtt szólni bírt volna a kezébe nyomtam a bögrét.
- Idd meg! -ültem le mellé.
- Köszönöm. -bólintott és belekortyolt. - Ez fonnyó!
- De pötye vaty! -gúnyolódtam vele.
- Nyem kell cúfolódnyi! -öltötte ki rám nyelvét.
- Leharaptyam? -mosolyogtam rá.
- Bolonty! -csípett oldalamba.
- Te vaty aty! -gúnyolódtam vele még mindig.
Jót nevettem rajta,hogy ilyen kis pösze,mert leégett a nyelve. Appa halála ót amost először nevettem ilyen jól. Senki nem csalt mosolyt az arcomra,nem hogy nevetni tudtam volna. Luhannak sikerült. Megittuk a teát,és én a konyhába vittem az elmosni valót. Mire visszaértem Luhan a kabátját vette.
- Hová mész? -pislogtam rá.
- Átjössz hozzám?
- Mi..miért?
- Azért,mert én is nyomozgatok egy ügyben és a kettő összefügg!
- Akkor összeszedem a papírokat! -mentem fel a szobámba,és a kis irodaszobába,és összeszedtem az aktákat,és a mappákat,majd lementem Luhanhoz.
- Készen is,vagy? -nézett rám,és a tömérdek mennyiségű papírra amit erőtlen kezemben tartogattam.
- Igen! -bólintottam,és elindultunk hozzá.
Elég messze lakik tőlem,de nem zavart. A hideg hó ropogott talpunk alatt,s az időjárás is kedvező volt. A hó sem szakadt,csak ráérősen hulldogált,és elég sokszor csúsztak ki alólam a lábaim,de két kéz mindig megtartott. Luhan. Ő az aki mint angyal,úgy vigyázott rám,mintha csak valami kislány lennék,akinek segítség kellene...vagy talán egy felnőtt testbe zárt kisbaba vagyok? Nem tudom,de az,hogy Luhan itt van velem,és vigyáz rám,nekem mindennél többet jelent. Mikor megérkeztünk hozzá,egy igen kis családias hangulatú házhozértünk. Kivül a falai kékek voltak,s az ajtó előtti lábtörlőre rá volt írva: "Welcome!" és egy kis smiley csücsült a sarkában. Ennek láttán elmosolyodtam,s bementünk a lakásba. Bent kellemes illat cirógatta meg orrom. Aztán ahogy levetettem a csizmám,kaptam kis rózsaszín szobamamuszt. Imádtam,hogy kis szőrős,és azt is,hogy rózsaszín. Luhan lábán egy zöld szobatutyi volt,ami már jóvan fiúsabb. Aztán ahogy beljebb mentem egy kis sárga falú nappali szúrta ki szemem. A kanapé vajszínű volt,és bőr. A dohányzóasztal egy fehér szőnyegen állt. Az asztalon volt egy kis váza,benne illatos rózsák. Honnan szedett rózsát? És,nem elég,hogy szedett,de az illatuk nagyon kellemes volt,s az egész térséget betöltötte. Letelepedtem a kanapéra,s az aktákat az kis üvegasztalra tettem.


Konyha

- Kérsz esetleg valami kaját? -jött be egy laza öltözékbe Luhan.
- Nem köszi,nem vagyok éhes! -mordult egyet a gyomrom.
- A hasad nem ezt mondja. -mosolygott.
- Áruló! -kuncogtam.
- Na,de most komolyan! Éhes vagy,enned kell! -mosolygott és a konyhában eltűnt.
Felálltam,és utána mentem. A konyha egy kis térség volt. Jó kis hangulatban be volt rendezve,s Luhan ott serptepelt. Édes volt,ahogy ott sürgött-forgott,s fején az a kis kuktasapi igazi kis cukisággalért fel. Felültem a pultra és onnan néztem,ahogy Luhan sertepelt.
Mikor végzett,pár izzadságcseppet is ejtett. Elmosolyodtam és segítettem neki megteríteni. Lassan mindent megettünk. Soha nem ettem ilyen finom kaját,és szerencsémre olyan éhes voltam,hogy nem szorult össze a torkom.
- Köszönöm ez finom volt! -törölgettem a szám.
Luhan közel hajolt hozzám és a szám széléről letörölte a szószt. Elmosolyodott,és elmosogattunk. A habot a kezembe vettem és a vízet leengedetem tenyeremből.
- Luhan! -felém fordult és ráfújtma a habot.
- Hé! -durcizott.
- Cuki vagy! -mosolyogtam.
- Te is! -fújt nekem is habot,és a hajam megfogta.
- Bolondok vagyunk! -mosolyogtam.
- Azok. -mosolygott,és folytattuk a mosogatást,majd mikor végeztünk csinált kávét,és megittuk.
- Na? Nekiugrunk az aktáknak? -néztem rá.
- Persze! -vett a kezébe 3mat és nekiállt olvasni.
Én is ezt tettem,és jegyzeteltünk. Ő előhozta a saját ügyét elkezdte szoltírozni,hogy mi az ami egyezik az én általam összeszedett dolgokkal.
- Nézd! -ült le mellém.
- Mi az? -vettem kezembe a képet. - Ugyan az a hely. -néztem Luhanra.
- Pontosan. Ez nem véletlen.
- Kinek az ügyében nyomozol? Ha szabad tudnom? -néztem "nyomozó" társamra.
- A nagybácsikám ügyében. Koreai ügyes-bajos dolgait bolygatom fel.
- És ez egyezik apáéval. Hogy hívták?
- Gao Kueng. Miért?
- Kueng bácsi? -akadtam ki.
- Ismerted?
- Régen sokat átjárt apához és pokereztek.
- Igen,szokta mondani,hogy Mr.Lee bácsihoz át szokott menni.
- Na az a Mr.Lee bácsi az én apám volt. Lee Dong Yul.
- Jobb lesz a végére járunk,és akkor eltörlöd az alkut?
- Nem! Nézd Luhan. Te a saját ügyedbe addig mész,amíg akarsz,de legalább az enyémbe ne!
- Ez már nem az én ügyem! -fodult felém és összekulcsolta ujjainkat -Ez már a mi ügyünk! -nézett komolyan szemeimbe.

Nem akartam belekeverni,hiszen neki is megvan a saját baja. Mivel a két ügy egyszálon fut így sajnos muszáj lesz vele összedolgoznom. Nem arról van szó,hogy nem akarok,csak félek picit. Félek attól,hogy Luhannak baja esik,miattam. Aki kettőnk közül meghalhat az én vagyok. Én kevertem bele,tehát ha az életünkkel kell fizetni az én legyek,ne Ő. Neki a nagybácsikája ügye épp elég fejfájást okoz,mint nekem apué. Néha örülök,hogy szerencsétlen vagyok,hiszen akkor nem találkoztam volna Luhannal,és nem tudnék segíteni neki. Ő is segít nekem.
Egész álló nap az aktákat bújtuk. Rájöttünk,hogy a rendőr nem adott oda pár dolgot. Ami nekemmegvolt,az neki nem. Rájöttünk,hogy apa és Kueng igen is többek voltak mint barátok. Ők szinte testvérek voltak. Már csak az a kérdés,hogy ki vetett véget az életüknek,és miért.

1.fejezet

Tudtam,hogy el fog egyszer érkezni ez a nap is. A nap,amikor szembesülök mind azzal,amit Appa eltitkolt előttem. Még mindig emlékszem kristálytisztán minden egyes szavára. "Szeretlek Kicsim. Csak neked akartam jót,de be kell,hogy lássam,nagyobb kárt okoztam,mint gondoltam volna. Kérlek bocsájsd meg mindazt amit veled tettem! Szeretlek..."
Azóta,pontosabban 2 hónapja vízhangoznak ezek a mondatok a fejemben. Mikor Appa meghalt nagyon féltem. Rettegtem,és csak zokogtam. Senki nem volt akihez odabújtam volna,és súgta volna a fülembe : "Szeretlek!Minden rendben lesz!" Senki nem állt mellettem. Omma elutazott még nagyon pici koromban. Konkrétan nem is ismertem Omma-t. Jövőhéten Appa temetése. Kíváncsi leszek,hogy megtiszteli-e Appa-t azzal,hogy eljön.
Csak álltam a szobám közepén,és néztem a falon függő családi képeket,mikor a családom család volt,és nem tudtam ezekről a szörnyű dolgokról. Omma többször is megcsalta Appa-t aki ebbe belefáradva tért ár a drogra és kokainra. A dílerjének nem tudott eleget fizetni,és cserébe ölnie kellett,majd a maffia zavaros ügyeibe. Csak annyit tudok,amit a rendőrség közölt velem,de a többit már nem...hogy miért és hogyan került ide a család és,ki az aki felőlös mindenért. Nekem még nem tiszta nagyon sok minden,és mindenre rá kell jönnöm,ha az életembe kerül is!
- SeoMin! -halottam meg egy barátom hangját. - SeoMin,minden rendben? -fonódtak karjai derekamra.
- Persze,SooRa...persze! -nyugtatgattam barátnőmet,hiszen tudom jól,hogy milyen feldúlt az utóbbi 1 hétben.
- Nagyon sápadt vagy,biztos ez? -fogta tenyerei közé arcom.
- Biztos! -bólintottam egy aprót,és lementünk a konyhába.
- Kérsz valamit enni? -nézett rám nagy barna szemeivel.
- Egy szendviccsel beérem! -dőltem a pultnak.
- Seo! Már lassan 1 hete,hogy nem eszel rendesen! Ezért ilyen fal fehér,mint a fal. Ezért szédülsz,meg persze az idegeskedés miatt! -oktatott ki jogosan barátnőm.
- De mikor kaját érintek a számhoz,azonnal összeugrik a gyomrom és a torkom is...
- Nem érdekel! Ha kell,megtömlek! -hunyorított és nekiállt főzni.
Amiben tudtam segítettem neki,s a kajával mi ketten fél óra alatt készen is lettünk. Mikor megterítettem szólt a telefonom. Azonnal rohantam érte,és felvettem.
- Lee Seo Min? -hallottam meg egy ismerős hangot.
- Igen!
- A nevem KwangMin felügyelő a  megyei rendőrfőkapitányságról hívom Önt,betudna fáradni mondjuk délután 4 óra körül?
- Természetesen,felügyelő! 4 óra?
- Így van.
- Akkor 4 órára bent leszek!
- Kamsahida! További szép napot!
- Viszont. Visszhall! -tettem le a telefont.
Visszamentem a konyhába,és SooRa már tudta,hogy ki hívott,hiszen arcomról leolvasható volt minden. Egy szomorú pillantás után,kezdtem el enni. Alig akart lemenni a torkomon az étel,és a hányinger kerülgetett,de azért sikeresen megettem a kajám felét. Elmosogattunk SooRa-val,és az idő,mintha csak tekerték volna az óramutatót,úgy igyekezett. Mikor már fél 4 volt a szívem már akkor gyorsan vert és remegett a lábam.
- Jól vagy? -jött oda SooRa.
Nem válaszoltam,csak bólintottam egy aprót,és SooRa karjaiba picit megnyugodtam. Olyan fajta szeretet és nyugodtság árad e lányból,hogy képes még engem is megnyugtatni ilyen idegállapotban.
Lassan elindultam a rendőrségre,és a lábam minden egyes lépésnél fel akarta adni a küzdelmet. De én nem hagytam. Túl kell ezen esnem! Igaz,hogy az életembe is kerülhet,de nem érdekel. Kutatni fogok a családom után,addig míg tudok.
A rendőrségre taxival mentem. Mután kifizettem,bementem az épületbe. Nagy sürgés-forgás zajlott odabent,és szinte fel sem fogtam,hogy mi megy itt bent. Megláttam KwangMin felügyelőt,és egyből odamentem.
- Jó napot. Lee Kisasszony? -nézett rám.
- Jó napot. Igen. -bólintottam aprót.
- Kérem kövessen. -mosolygott és követtem. -Foglaljon helyet. -húzta ki a széket,és leültem.
- Miért hívott? -kérdeztem.
- A nyomozást lezárjuk...-jelentette ki,és lepecsételt valami papírt,és aláírta.
- Mi?? Miért? -faggatóztam kétségbe esetten.
- Mert ha tovább mennénk az embereink beleütnék olyan dologba az orrukat amibe nem kéne....
- Maffia,igaz? -néztem rá.
- Nem válaszolhatok. Itt írja alá kérem! -nyújtotta felém a papírokat,és aláírtam. - Sajnálom Lee Kisasszony! -hajtotta le fejét. - Távozhat! -ment el.
Felvettem a kabátomat,és a táskámat is,majd kimentem az irodafülkéből. Mikor kiléptem valaki lefejelt.
- Nem figyelsz? -néztem fel,és egy baba arcú fiút pillantottam meg.
- Te jöttél nekem. -hadakozott azonnal.
- Jó..inkább nem vitatkozom,nincs kedvem. -sóhajtottam és tovább mentem.
Kiléptem az ajtón,és megszédültem,így leültem a nagy épület előtt árválkodó padra. Minden elsötétült előttem,de jobban lettem,és egy érintésre lettem figyelmes. Oldalra néztem,és megint a lefejelős fiú volt az.
- Mit akarsz? -álltam fel hidegen.
- Segíteni! -kapta el a karom.
Automatikusan hátra néztem és megláttam,hogy Ő az. Nem válaszoltam,csak mélyen szemeibe néztem,és semmi olyan szándékot nem láttam benne,ami arra késztette volna,hogy karom elengedni.
- Szeretnék segíteni!
- Mégis miben? -vontam fel egyik szemöldököm.
- Halottam mindent!
- Mi mindent? -érthetetlenkedtem.
- Amit a felügyelő mondott.
- Nézd. Ez az én családom,az én ügyem,ne okoskodj kérlek! Én csak téged védelek ezzel.
- De csak segíteni szeretnék!
- Nem fogsz békén hagyni igaz?
- Hát nem!
- Na jü,segítehetsz,de egy valamit meg kell ígérned! -tettem fel mutató ujjam.
- Mit?
- Ha a maffiához lukadunk ki,Te elhagyod Koreát,és elmész messzire tőlem,jó?
- De...
- Kérlek!
- Megígérem. -sóhajtotta.
- Köszönöm Oppa. Amúgy a nevem Seo Min.
- Luhan.
- Örvendek Luhan. Akkor? Segítesz?
- Igen! -bólintott.

Elmentünk hozzám. Már rengeteg dolgot összegyűjtöttem és az összes rendőrségi adatot lefénymásoltam,vagy pedig a rendszerükből letöltöttem. A képek is,amik a helyszínelés közben készültek egy mappába vannak. A végére fogok járni ki tette,s miért. Nem tudom a legeslegelső dolgokat,csak azt amit a rendőrök mondtak,de eddig amit összeszedtem,semmi sem eggyezett a rendőrök szavával. Itt valami nagyon nincs rendben,és én a végére fogok járni. Luhan gondosan átolvasgatja az aktákat,míg én teát csinálok neki. Most először engedek be "idegent" a lakásba Appa halála óta...



Bevezető

Seo Min átlagos életet akart magának mindig is. 16 életévét betöltve az élete a feje tetejére állt. Kiderült,hogy vannak sötét titkok a múltjában,s csak rajta áll,hogy megküzd vele,vagy pedig hagyja,hogy apja által felhalmozódott baj,és utolérje és a végzetévé válljon. Ám,minden rosszban van valami jó. A sok nyomozás és a családi ügyek felbolygatása közben rátalál egy olyan fiúra aki ellopja a szívét...